A hétvégén vendégeink voltak. A szombat hajózással telt, illetve délután a Paulay Ede Színházban megnéztünk egy igazán szórakoztató vígjátékot, Lilla és a rokon gyerekek nagyon élvezték, nagyokat kacagtak.

Másnap kirándulbni ment a két család. Előbb Bodrogkeresztúrba mentünk át a Motormúzeumba, ahol Lillának és unokatestvérének a legnagyobb élmény egy Bambi volt - no nem az őzike, hanem a Pancsoló kislányból ismert ital. Lilla unokabátyja inkább a régi, de még működő motorok iránt érdeklődött, no meg a rendszervűáltás előtti időszak tárgyi emlékei ragadták meg.

Innen felmentünk a bodrogkeresztúri kilátóhoz. A látvány lenyűgöző volt: szép idő volt, így el lehetett látni gészen Bodrogolasziig, láttuk Bodrogkisfaludot, Szegit, Szegilongot, a Bodrog árterét - lenyűgöző látvány volt. A kislányok vadvirágot gyűjtöttek, én pedig csak azért aggódtam, hogy ki ne essek újból a Lilla zsebéből.

A keresztúri kilátó után a Nagykopasz-hegy tetejére is felmentünk. A kilátás innen is csodaszép, egyik irányban a Kengyel-tó látszik, a másik irányban a Tisza partján lévő települések rajzolódtak ki. Sokan voltak fent, kicsik és nagyok, több család  piknikkosarakkal érkezett, itt költötték el vasárnapi ebédjüket. Már a sok evő ember látványától megéheztek a gyerekek, így hamarosan ezt a kilátót is otthagytuk.

Tarcalon a Degenfeld Kastélyszállóban vasárnaponként svédasztalos ebéden lehet részt venni, nem egészen 3.000 Ft-os áron, ráadásul a gyerekeknek még kedvezmény is jár. Az éhes csapat ide tért be a kilátóból leérve.

A kastélyszállónak csodaszép parkja van, igazi gyerekparadicsom, ahol szaladgálni lehet. Lilla kistestvérének a szükőkút tetszett leginkább, a család vendégei a szalontól, könyvtártól voltak elragadtatva, s természetesen az elegáns felszolgálástól és az ételektől. Egy kicsit én is kikandikáltam a Lilla zsebéből, amikor megmutatták a szőlőfeldolgozót és a történelmi pincét - nekem mégis legjobban a szőlőbirtok tetszett, aminek közepében áll a kastély.

Ebéd után ellátogattunk még a tengerszemhez, illetve a gyerekek felmásztak a tokajis palackhoz, ami évek óta az egyik legszembetűnőbb pontja a településnek, majd visszatértünk Tokajba.

Lillának van egy kisöccse, aki imád mindenfélre rosszaságokat művelni, többek között mindent össze-vissza vagdosni ollóval. Így történhetett, hogy a Lilla szoknyájának a zsebét is kivágta - ami azonban nem izgatta volna fel túlzottan a kedélyeket, ha...

Az történt ugyanis, hogy a házikómat, amit Lilla gyufás skatulyából készített a számomra, Lilla egyszerűen zsebre tette, így indultunk el napi sétánkra. El is jutottunk Tokaj főteréig, ahol - más gyerekekhez hasonlóan - barátnőm és kisöccse is mindjárt a Bacchus-kutat célozták meg. Bacchus - vagy ahogy Tokaj-Hegyalján hívják, Baksus pajtás - évszázadok óta nagy tiszteletnek örvend Tokaj-Hegyalján. Egy régi történet szerint Bacchus egyszer bemutatta a tokaji borokat az édesapjának, aki azon nyomban tokaji borra scerélte az istenek italát, a nektárt - no, hát természetes, hogy Bacchusnak kultusza lett a borvidéken. A főtéren lévő Bacchus viszont nemcsak ezért különleges, hiszen a kútból nagyrendezvények idején néha bor is folyik! 

Mindenesetre amikor mi odamentünk a kúthoz, csak víz folyt belőle, bele is fürdött mind a két gyerek azonnal a 35 fokos hőségben. S én egyszer csak mit tapasztaltam? Csodaszép házikóm a lyukas zsebből belecsúszott a kútba, s én pillanatok alatt hajléktalanná váltam. A meglepetéstől persze hirdeten kiabálni sem tudtam, s kétségbeesve figyeltem, ahogy Lilla és kistestvére szüleik többszöri hívására otthagyják a kutat - s benne engem is. :-( 

Végül mégis szerencsésen zárult a történet: Lilla a boltban észre vette, hogy a házikóm hiányzik a zsebéből, s addig keresett, míg végül megtalált a vízben - ázottan, átfázva, félájultan halászott ki a vízből. A nap további része azzal telt, hogy új házat kaptam, ami tágasabb nem lett ugyan, mint az előző (ugyanúgy gyufás skatulyából készült), viszont nagy betűkkel szerepel rajta a nevem, amire én legalább olyan büszke vagyok, mint Lilla barátnőm.

A múlt szüret óta nem voltam a családomnál - s most ismét láthattam a rokonságot a Tokaji hegyen. A dűlő még mindig csodaszép. Most éppen a szőlővirágzás után vagyunk, amikor bogyóznak a fürtök. Nagyon szép - s ha nem lennék egy száraz aszúszem, valószínűleg sírva fakadtam volna. Láttam a szőlőtőkét, amin én nevelkedtem, láttam a kistestvéreim ugyanazon a tőkén, amint zöld bogyókként várják a napsütést, a vizet, hogy nőni, érni tudjanak. Egy éve még én is iylen voltam...

Lilla anyukája idegenvezető. A nyári szünet során Lilla többször is vele megy a tokaji túrákra - s így a Lilla zsebében én is szétnézhetek a városban. Így jutottam a szülőföldemre újból. A túra a Tourinform irodától indult, egy sereg kisgyerekkel tettük meg a közel két órás túrát. Lilla és az anyukája nagyon sok mesét, legendát ismer Tokajról és a borvidékről, s láttam, hogy sok gyerek a mesék bűvöletébe került. Tündérek, hableányok, istenek, óriások, királyok, királykisasszonyok, pásztorok, halászok elevenedtek meg a mesékben, s mi megtaláltuk a mesék helyszíneit a séta során.

Láttuk a görög kereskedők egykori házait, az ágyúgoylós házat, s felkerestük a enyérkő-leánykő meséből ismert kenyérköveket is a Tokaji Múzeumban. A túra a királyok dűlőinél, a Hétszőlő Birtoknál ért véget, ahol a pincesor végén egyszerre csak kinyílik a táj, s teljes szépségében felbukkan a Nagykopasz-hegy.

Tokaj-hegyalja hegyein egykor tündérek éltek, akik ygaktran elmerültek a táj szépségében. Ekkor sírva fakadtak, s egy mese szerint könnyekből keletkezett a Bodrog. A dűlők közé felsétálva gyerekek, felnőttek, sőt, én magam is átéreztem a tündérek elérzékenyülését.

Vajon ha tudnék sírni, a táj szépsége miatt sírtam volna, vagy mert olyan hosszú idő után láthattam a "szőlőtőke-anyukámat"?

Képzeljétek, ma kisvonatozni voltam! Ilyet sem csinál minden nap egy aszúszem!

Lilla barátnőm reggel boldogan kelt fel: eljött a nap, amikor öccsével együtt részt vehet egy kisvonatos városnézésen Tokajban. A kisvonattal nap mint nap találkozunk a főtéren, amikor vásárolni megyünk, hiszen reggeltől estig várja a gyerekeket, felnőtteket. A félórás út során sokmindent láthat az ember!

Előbb Tokaj belvárosát nézhettük meg. Elmentünk a görög katolikus templom mellett, aztán a zsinagóga és a Paulay Ede Színház következett, majd az Erzsébet királyné hídja tokaji hídfőjénél vitt az utunk. Innen lementünk a vasútállomáshoz, ahol megnéztük az állomáson szobrozó régi gőzmozdonyt. Innen a Rendőrség épülete és Holló bácsi fagyizója következett, majd egy nagyob kört tettünk a város végén található benzinkút felé. Innen már egyenes út vitt vissza a belvárosba, ahol a római katolikus plébániát és a Nepomuki Szent János szobrot nézhettük meg. Utunk a főtérnél ért véget. A program ragyogó volt: integettünk, kiabáltunk az utcákon sétálóknak, illetve az autósoknak, akik örömükben visszaintegettek és dudáltak. Igazából egyetlen nagy bajom volt: hogy én hiába integgettem és kiabáltam - a gyerekek hangja mellett az én hangom nem hallatszott. :-(

Ez egyébként egy érdekes dolog: az én hangomat csak Lilla hallja - ezért is van, hogy inkább gépet ragadtam. Persze, annak idején én lepődtem meg a legjobban, amikor Lilla meghallotta a kiabálásom - merthogy azt modnanom sem kell talán, hogy a nagy száj és az óriási fogak Lillához tartoztak. 

- Ne egyél meg!!!!!! - kiáltottam. Legnagyobb meglepetésemre a kéz, amely fogott, hirtelen lazított a szorításon, s a száj sem közeledett már olyan vészesen. Egyszercsak egy kislány hangját hallottam:

- Te beszéltél hozzám? - kérdezte a hang, s a látóhorizontomon felbukkant két csodálkozó, óriási barna szem. 

- Igen, én voltam. - ordítottam még mindig a félelemtől. 

- Te tudsz beszélni? - kérdezte a szempár mögül a kislány-hang. A kérdésen magam is elgondolkodtam, s visszakérdeztem:

- Te hallasz engem?

Mint kiderült, csak Lilla hall engem, aki meglepetésében a zsebébe csúsztatott, s miközben a testvéreimből boldogan falatozott, azon tűnődött, hogy most mi legyen velem. Be kell vallanom, engem is ez a kérdés foglalkoztatott. Hamarosan azonban Lilla ötletességének köszönhetően ez is kiderült... 

Felkerült a nagy V is a táblára. Már alig vártam az utolsó csengőt a Lilla zsebében, s íme, végre megszólalt. Brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr! - hangzott hosszan, s a gyerekek fellélegeztek: végre kezdődik a Vakáció!

Nagy buli lesz ez a nyár!- mondta Lilla, a hátára csapva félig üres iskolatáskáját. Kirándulások, nyaralás, tábor... - s mindez a világörökségi Tokaj-hegyalján!

Egyébként Furmint Feri vagyok. Aszúszem. Hogy hogyan kerültem blog-közelbe? Ennek közel egy éves története van. Tavaly ősszel ugyanis még egy kövér szőlőfürtön éltem a mindennapjaim a tokaji Vécsey-dűlőben, a Szerelmi Pincesor végén. Imádtam ott élni! Jó buli volt. Egész nap sütötte a pocakomat a napocska, alulról a föld melege kényeztetett, jobbról-balról a testvéreim szórakoztattak. Mígnem, szeptember elején egy kiadós eső után a pocakom szétrepedt, s jó tokaji szőlőszemhez méltóan aszúsodni kezdtem! Ezt is nagyon élveztem, bár napról napra karcsúsodtam, barnultam. Mígnem jött a szüret!

Iszonyú érzés volt elveszíteni a testéreimet! Aki nem aszúsodott be, az még a fürtön maradt - én, és még jópáran viszont egy óriási kádban találtuk magunkat. A nyáron a madarak csiriprelték, hogy a mi életünk csak addig tart, amíg a kádba nem jutunk és nyakon nem öntenek minket musttal vagy újborral - innen jön a prés, ami pici testünket szétlapítja majd. Társaimmal félelemmel vártuk a másnapot, amikor történt valami...

Hirtelen egy szatyorba kerültem jópár sorstársammal együtt. Innen egy marékba, s már láttam, hogy a présnél is lehet rosszabb: egy nagy száj bukkant fel előttem, óriási fogakkal. Ekkor már nem bírtam tovább, éreztem, ordítanom kell: NE EGYÉL MEG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

S hogy mi történt ezután? Holnap elmesélem!